Ez az én történetem


Mindenkinek van feldolgozatlan stressz-élménye. 
A kérdés, hogy ez mekkora nyomot hagy bennünk és milyen kihatással van a mindennapjainkra.

Sok esetben nem is tudjuk, hogy mi okozza a reakcióinkat. Ezek a beragadt, rossz élmények súlyosabb esetben okozhatnak szociális szorongásokat, vagy pánikrohamokat is. Nem kell ilyen messzire menni, mivel egy napi szinten előbukkanó, hozzánk makacsul ragaszkodó, nyugtalanító gondolat és rossz érzés pánikroham nélkül is épp eléggé megnehezítheti a dolgunkat. Ha ezeket nem sikerül feldolgoznunk, akkor pedig gyűjtögetünk és gyűjtögetünk... Ha telik az a bizonyos pohár nem biztos, hogy akkor borul ki, amikor mi elérkezettnek látjuk az idejét. Pedig tudom, te csak szépen, nyugodtan élni szeretnéd a mindennapjaidat, aztán az élet "megbök" egy ponton, amivel alapvetően lehet, hogy nem is lenne gondod, de ha ez a pont a túlcsordult poharadat lökdösi, akkor már indulhat is a lavina!

Ekkor történhet, hogy kontrollálhatatlanul elönt egy érzés, amit a józan/nyugodt éned tehetetlenül szemlél végig, nem tudja megnyomni azt a gombot, amely az egész folyamatot leállítja és érzelmek kavalkádja önt el, kapkodod a levegőt, elhomályosul látásod, kiszakad a szíved úgy kalapál... 
Tudom milyen, mert én is átéltem. Sokszor :) A kisebb szorongásoktól kezdve a komoly halálfélelemmel járó pánik reakciókig. Nem mertem a saját baráti társaságomban megjelenni, megszólalni,  Képtelen voltam nyugodtan prezentálni az iskolai/egyetemi feleleteket majd, ha átestem rajtuk napokba tellett kiheverni. Ezek az élmények akkora sokkot jelentettek a szervezetemnek, mintha lefutottam volna a maratont úgy, hogy egy medve kerget közben.. Egy ismeretlen társaságban a "Mesélj magadról pár mondatban!" elhangzása után minden vágyam Harry Potter láthatatlanná tévő köpenye volt, hogy legalább a pipacsra vörösödött arcomat,nyakamat ne lássák...  igen... nem apróztam el a pirulást :) Persze eközben szinte kötelezően gyűlöltem magam. Önmagam megbecsülése és elfogadása egy elérhetetlen fogalomnak tűnt, nem beszélve a mélyre nyúló párkapcsolati érzelmi blokkokig... ez hosszú sztori, de hidd el nagyon kemény dió volt.
Amikor már feladtam, hogy valaha is "normális" leszek, akkor találkoztam ezzel a módszerrel. Megmentett. Anyukámtól kaptam ajándékba egy utalványt. Emlékszem, jól össze is vesztem vele, hogy egy újabb marhaság, ami nem fog segíteni és már képtelen vagyok újra reménykedni mert, ha ez se segít, nem fogom kibírni a csalódást. Mintha ettől tettem volna függővé, hogy van-e létjogosultságom még a létezéshez. Első 1-2 alkalom után éreztem, hogy ennek több esélyt kell adnom, hiába tűnt "varázslásnak" a mérnök énemnek. Jól tettem. Nekem ugyan nem 3 alaklom volt egyenesbe jönni, de minden perce megérte. Ekkor megfogadtam, hogy szeretnék visszaadni a sorsnak, hátha másnak is akkora mankó lesz az életben ez a módszer, mint nekem volt :)
Pintér Fruzsina vagyok, Wingwave-coach és minden vágyam az, hogy neked is könnyebb legyen a lelked :)

Terápiás kutyám, Lord Gofri :)
Terápiás kutyám, Lord Gofri :)

Meséld el te is a történeted!